Kiemelten fontos, hogy a gyermekvédelem minden magyar gyermeket érintsen, függetlenül attól, hogy saját családjában, nevelőszülőknél vagy gyermekotthonban él. Minden gyermeknek alapvető joga, hogy olyan környezetben nevelkedjen, amely szellemileg, érzelmileg és erkölcsileg is támogatja a fejlődését. A gyakorlatban azonban a rendszer sok esetben nem biztosít egyenlő bánásmódot. Különbséget tesz cigány és nem cigány, szegény és gazdag gyermekek között.
Magyarországon több mint 117 ezer veszélyeztetett gyermek él. Néha a sajtó felkap közülük pár sztorit, amitől azt hihetjük, meg van oldva a probléma. Azonban még további 100 ezer gyermek él borzalmas körülmények között, akiknek a történetét nem hallhatjuk. Ez pedig mindannyiunk közös felelőssége és a teljes rendszer hibája.
Labovszky Tamara gyermekvédelmi szakember szerint volt idő, amikor még túlképzés volt pedagógusokból, ezért a pedagógusok megjelentek a szociális szakmában, manapság ugyanakkor már inkább ellentétes irányú ez a vándorlás. Bevezették a szociálpedagógia képzést is, aminek viszont egyelőre nincs meg a helye a rendszerben.
Az is nagyon sokat ártott a szakmának, hogy megjelent az úgynevezett gondoskodáspolitika, ami alapvetően téves irány, hiszen gondoskodni a magatehetetlen emberekről kell.
A szociális munkások hiánya nem véletlen, hanem politikai felelősség: évek óta alulfizetett, túlterhelt, magára hagyott szakemberektől várják el, hogy egy széteső rendszert működésben tartsanak. Amíg a mindenkori kormány nem kezeli ezt valódi prioritásként, addig a baj nem egyedi hiba lesz, hanem maga a rendszer. Napjainkban a vezetői pozíciókban már alig találni valódi gyermekvédelmi szakembereket. Sok esetben inkább pártpolitikai kapcsolatok révén töltik be ezeket a tisztségeket.
A férőhelyhiány miatt ma rengeteg gyerek marad olyan helyzetben, ahonnan ki kellene emelni őket. Ilyenkor a rendszer nem megvédi a gyereket, hanem cserben hagyja.
Gyerekek éheznek családoknál és állami gondozásban egyaránt, de amikor a szakemberek jelzést tesznek erről, az állam azt mondja, hogy neki nincs erre pénze. Pedig a gyámhivatal és a gyermekvédelem is az államé, mégis megvonják a lehetőségét is annak, hogy egy gyermek sorsát rendezni tudják.
A kegyelmi botrányt követően változtattak a gyermekvédelmi törvényen: bevezették, hogy aki a jelzést elmulasztja a rendszer bármely pontján, annak két évig terjedő börtönbüntetés járhat. Ettől pedig az amúgy se jól működő jelzőrendszert még inkább elkezdte áthatni a félelem. Ennek a döntésnek a következménye, hogy senki nem mer még súlyosan indokolt helyzetben sem a másik ellen feljelentést tenni, így még több tragédia marad titokban.
Labovszky Tamara egy egészen megdöbbentő történetet is elmesélt: egy óvoda jelezte, hogy az egyik gyereket rémálmok gyötrik, mert súlyos rendőrségi akció történt a családjában: hajnalban rájuk rúgta a TEK az ajtót, miközben ő és a testvérei aludtak.
Ebben az esetben a rendőröknek jelezniük kellett volna, hogy a gyerekek mit éltek át Ezt azonban nem tették meg, csak az óvoda hetekkel később értesítette a társszerveket. Mire egy szakember oda jutott, hogy segítséget nyújtson, a gyerekek már hetek óta traumatizálva voltak. Az ilyen traumákat pedig utólag már nagyon nehéz helyrehozni.
A cikket és egy gyermekvédelmi konferenciát az MKKP színeiben szerveztem 2026. április 8-án.
Sándor Balázs
